1919 augusztus 23-án születtem Budapesten. Másfél éves voltam, mikor édesapám 31 évesen meghalt. Édesanyám 21 évesen lett özvegy, újból azonban nem mehetett férjhez, mert roppant gyenge és beteges volt; állandó orvosi felügyeletre és ápolásra szorult, amiben szüleitől és nővéreitől rendszeres segítséget kapott.Édesanyám betegeskedése, gyakori rosszullétei és kórházi gyógykezelései miatt gyermekkoromban sok izgalomban, aggódásban és szorongásban volt részem, melyeknek emléke egész életemben végigkísért.
Harmadik elemista koromban, nyolc és fél évesen emlékezetből rajzoltam le osztálytársaimat az iskolapadban ülve, s ezzel kivívtam családom és tanítónőm csodálkozó elismerését rajztehetségem első bizonyítékául, mivel mindegyik osztálytársamat rögtön felismerték rajzomon. Negyedik elemista koromban már két tanítványt adott nekem a tanító néni, akiket rajzra oktattam, foglalkoztam velük, pedig akkor én még csak kilenc-tíz éves voltam.
A négy elemi után négy gimnáziumi osztályt és ötévfolyamos tanító-képzőt végeztem el, végig szín-kitűnő eredménnyel. Az évek során egyre több diákkal foglalkoztam, és így a délutánjaim tanítással teltek el, emiatt a saját iskolai feladataim elvégzésére csak az esti órákban kerülhetett sor. Az említettekből fakadóan már diákkoromban hozzászoktam az éjszakázáshoz, aminek tagadhatatlan előnye, hogy így több hasznos időhöz jut az ember, valamint diákkori szerény keresetem mindig jól jött beteg édesanyám kicsi nyugdíja pótlására.
A tanítónő-képző befejezése után az oklevél birtokában jelentkeztem felvételre a Képzőművészeti Főiskolára, ahová a sikeresen letett felvételi vizsga eredményeként azonnal fölvettek a rajztanári szakra. Az első két évfolyamban Benkhardt Ágoston, a továbbiakban Rudnay Gyula volt a mesterem. Az akvarell tantárgyban kimagasló eredményt értem el, amit a szigorúan osztályozó mesterem – Elekffy Jenő – kitűnő osztályzattal minősített (leánytársaim közül egyedüliként). Később ő küldött el engem hosszabb időre – ösztöndíjjal – Tihanyba, hogy ott az akvarell technikának legjobban megfelelő témákban: az ég és a víz megfestésébe gyakoroljam be magamat. A Képzőművészeti Főiskolán 1944-ben szereztem meg a polgáriskolai, 1946-ban pedig a tanítónő-képző intézeti rajztanári diplomát.
Még főiskolás koromban a szabadórák idejére óradíjas állást fogadtam el az Államtudományi Intézet térképészeti osztályán, térképrajzolói minőségben és itt is ismerkedtem meg későbbi férjemmel, Szathmáry Gézával. Négy gyermekünk született, három fiú és egy lány. Férjem teljesen árva volt egyetemista kora óta, az én beteg, özvegy édesanyám is hamarosan meghalt, és így a háztartási, családi és gyermekneveléssel járó feladatokat, munkákat férjemmel ketten láttuk el. Ez a sok elfoglaltság és ezek együttes elvégzése még szorosabban összekovácsolta az amúgy is nagy szeretetben együtt élő családunkat.
Első munkahelyemet a Teleki Pál Tudományos Intézet Állattudományi részlegét 1949-ben átszervezték és engem így a térképészeti osztályról a Honvédtérképészeti Intézetbe helyeztek át azonos munkakörbe, ahol 1950. október 4-ig dolgoztam, harmadik gyermekünk születéséig. Ez után csak tíz év múlva helyezkedem el újból – külső munkatársként – az Állami Biztosítónál grafikusi minőségben, majd 1962-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében archeológiai szakgrafikusként dolgoztam, 1988 után már nyugdíjasként.
A főiskolai tanulmányaim idején Elekffy Jenő akvarell-festőművész tanáromtól kapott indíttatásra – a négygyermekes családdal járó sok elfoglaltság és a hivatali munka mellett – maradt meg számomra állandó jelleggel az akvarellfestészet, elsősorban a tájképfestés. 1981-ben szereztem meg az Alaptagságot 5346-os törzsszámmal, ami igazolása festőművészi és grafikusi munkásságomnak. Négy gyermekem felnevelése óta festettem rendszeresen és állítottam ki akvarelljeimet különböző bel- és külföldi kiállításokon: 1971, 1972 és 1973-ban a ”Kultúra” Külkereskedelmi Vállalat művészeti osztálya vitte ki munkáimat a Frankfurti Vásárra, a Genfi Ménacke Galériába és a New York-i Continental Fine Art Galériába. 1975-1984-ig évente volt egy-egy önálló kiállításom kerületi művelődési házakban; 1985 és 1992-ben a Duna Galériában; 1983-ban Luzern-ben, 1984-ban Bern-ben. 1987-ben a hollandiaiVoorburg-ban volt önálló kiállításom a Képzőművészeti alap rendezésében. 1993-ban Békásmegyeren állítottam ki akvarelljeimet, 1988-ban Budapesten az OTP Bank Center galériájában, 1999-ben a Budai Várban lévő Magyar Kultúra Alapítvány házában. Utóbbi két kiállítás megnyitóján már négy-ötszáz lelkes érdeklődő jelenlétében nyitottunk.
Évtizedekig dolgoztam a Képcsarnok Vállalatnak és a Zichy Galériának, valamint festettem alkotóházakban: Zsennyén, Hódmezővásárhelyen, Mártélyon, Szigligeten, Hédervárott, gyakran Galyatetőn, Siklóson és Kecskeméten. Hosszabb időn át magánúton az Olasz Dolomitokban, hétvégeken Dobogókőn, Szentendrén, Pilisborosjenőn és barátok meghívására az ország különböző szép tájain.
1970 óta szívós és örömteli lelkesedéssel dolgoztam a téli hónapokban, mínusz 3-6 fokos hidegben, kint a szabadban. Az itt elkészült fagyasztott, jégvirágos akvarellképek bel- és külföldön egyaránt nagy tetszést keltenek és pozitív sajtó és közönségvéleményt eredményeznek. Egyik évben a zsűriző bizottság IDAIZMUS névvel cégjelezte technikámat, mint egyedi, speciális érdekességet.
.
Polgár Ida
(1919-2013)
